2009. augusztus 26., szerda

A szerelem fájának története

Meleg nyári nap van, s Tanarisban a tenger partján fekszünk. Én az ő fedetlen, lágyan ringó, fel- lemozgó mellkasán nyugtatom fejem. Szívének halk monoton dobogását hallgatom. Érzem magam mellett a testét, mely ezen a napon van mellettem utoljára.
Ez a mi kettőnk utolsó napja.
Kezemet a mellkasára csúsztatom, s így tolva el magam tőle felülök. Szemeimet sós könnyek lepik el, de még nem csordultak ki. Van esélyem a fájdalmam eltitkolására, de nincsen rá erőm.
Keze a hátamat simítja végig, s én ösztönösen ránézek. Elmosolyodik, mikor meglátja könnyes szemem, melyből most már kis patakként tekergőzik lefelé a sós nedv.
- Ne sírj, élvezd az utolsó napunk! – mondja mosolyt erőltetve arcára.
- Yuri örökre elveszíthetjük egymást, neked ez nem fáj? – kérdezem, s az ő szemében is észreveszem a csillogó harmatot.
- Nem! – felugrott mellőlem s a tenger felé fordulva folytatta tovább – Harcosok vagyunk, s a hazánknak most szüksége van ránk. Most jött el az idő, hogy megtámadjuk a Szövetséget! Lucas a Szövetség királya gyengélkedik, s mindenki a trónért küzd, addig van esélyünk, míg a belviszályok tartanak. – mély levegőt vett s lassan kifújta – Nadin nem kötődhetsz senkihez, mert minden gyengeséget felhasználhatnak ellened.
- Ezek szerint te a szerelmünket gyengeségnek tartod?
- Szerelmünket? Ezt te honnan veszed. Talán te vagy szerelmes, én nem. Én csak kiélveztem azt, amit lehetett.
Nem bírom tovább visszatartani az érzelmeimet. Sírva, könnyes szemeimen keresztül nézem őt, ahogy a nap fénye játszik testén, s irigykedek a lágy szellőre, mely világos bőrét simogatja.


A nő utolsó pillantását vetette a férfira, akiért az életét adta volna, majd erőt véve magán elsétált s vissza se nézett, pedig láthatta volna a férfi könnyben úszó kék szemeit.
Nehéz idők következtek. Mind a Horda mind a Szövetség súlyos sérüléseket szenvedett. Azerot teljes egészében megváltozott, mindenhol tűz perzselte faluk, erdők és romba döntött városok romjai terültek el. S mindenki a végső nagy csatára készülődött, mely eldönti egész világ sorsát.
Minden a Szövetség elképzelése szerint alakult. Sikerült átverniük a hataloméhes Hordát. Hyjal hegy csúcsai között elterülő erdős völgybe csalták őket, ahol az Örökkévalóság Kútja békésen pihent arra várva, hogy újra használják. Archimonde törte át elsőnek a Szövetség ellenállását, de semmi sem tűnt fel a hataloméhes kapitánynak, s már csak akkor vette észre a csapdát mikor már más választás nem maradt, mint a harc az életben maradásért.


Gyönyörű látvány tárult elénk, amikor a tóhoz értünk. A vize sötét volt, de a felszínén világos fények játszadoztak. A fényt kis kékes színű lelkek bocsájtották ki. A régi időkben itt élt halott night elfek lelkei, melyek a tavat védték. Körös-körül fák, s virágok borítottak mindet. Ha a tó másik felén nem ált volna több ezer night elf druida és a fákról nem emberek céloztak volna puskáikkal ránk, akkor lehetett volna egy romantikus séta helyszíne is. Olyan jó lenne Yurival sétálni itt. Erőteljesen megrázom a fejem, most nem gondolhatok rá, most nem.
A lovagok(paladikok) Archimonde kapitány, az ork harcosok pedig Thrall nagyúr vezetésével megindultak Malfurion és serege ellen. Mi pedig Kaelthas kapitány vezetésével a gyógyító papok és druidák ellen indultunk, akik a tó vizében állva nagyobb erővel használták képességeiket.
A csata egyre reménytelenebbül ált számunkra. Csapataink fogyatkoztak s Thrall nagyúr is megsérült. Utolsó esélyünk Malfurion halála.
Miközben nyilaimmal záporoztam az ellenséges haderőt, szememmel őt kerestem, s a tó közepén meg is találtam, ahogy épp egy trollt zúzott porrá.
Íjamat eldobva kardomat vettem a kezembe mellyel rohanva megindultam a nemes night elf vezér ellen, de sikertelenül. A célpontom előtt pár lépésre egy tör repült a vállamba,s esetlenül a vízbe borultam.
Támadóm, Arthas herceg hatalmas kardját rám írányitva eldobta, s a penge süvítve száguldott felém, de nem az én testembe fúródott az ezüst penge.
A fején lévő sisak eltakarta az arcát, de én azonnal tudtam, hogy Yuri az, megismertem a gyönyörű kék szemeit melyek a vérelfek között is ritka.
Lassan odakúsztam hozzá, s a sisakot leemeltem fejéről. Sírni kezdtem, szívem vadul kalapált s halkan a nevét súgtam.

- Yuri…
- Első alkalommal érezhettem… a szerelem örömét…köszönöm… - suttogta a férfi.
- Yuri – súgta kétségbeesetten a nő.
- Nadni, bocsáss meg, de nem tudom újra kimondani a neved… Nem láthatlak többé…
A férfi ajkai a lányéhoz közeledtek, de a csók már nem következett be. A lovag a nő vállára omlott.
- Kegyetlen vagy, nem hagyhatsz itt! – ordította a nő.
Tyrande királynő férjére Malfurionra nézett. A férfi alig észrevehetően bólintott felé, s a nő Nadin mellé sétált. Karájával átfogta a vállát, és a fülébe súgta:
- Ő már elszunnyadt, de adok számotokra egy ajándékot, hogy örökre együtt lehessetek.
A királynő felegyenesedett s kezét magasba nyújtva ismeretlen nyelven egy ősi szöveget kezdett el hangosan mondani.
A két vérelf körül a tó vize egy kis körben eltűnt, s a földből sárga fényben izzó indák bukkantak elő, melyek lassan körbevették a két testet.
- Életben és halálban örökké együtt leszünk. – suttogta Nadin.
Hirtelen minden beborított a fehér fény, s a pár helyén egy hatalmas fa állott, melynek lombkoronája a felhők alját súrolta.
- Itt soha többé nem lesz ezen a helyen háború! – ordította Malfurion – Ez mostantól egy szent hely, mely helyen mind a Szövetség mind a Horda egymás barátai!
- Neeem! – vágott vissza Archimonde – Ez a csata még hátra van! Meg fogsz halni, tudod te jól, de azt ne hidd, hogy valami is megállíthat a megölésedben!
- Archimonde neked nem szent dolog a szerelem? Miattunk vesztette el ez a nő a szerelmét, mert mindig háborúzunk, s semmire és senkire nem vagyunk kegyelemmel.
- Majd én haza portállak benneteket. – csatlakozott a beszélgetésbe Tyrande.
- Azt megköszönnénk nemes elf királynő. S tiszteletben tartjuk mi is a döntésed Malfurion. – dörmögte Thrall a Horda királya.

Több ezer év eltettével a fa még mindig áll. Hiába indult Archimonde az elpusztítására, a Horda és a Szövetség közös erővel megállította, s megvédték a szerelem szent fáját, melynek a Leelan nevet adták.
A fa törzsébe Malfurion és Tyrande a következő sorokat véste:

„Bontakozó kötelékek, útjukra indított, de soha meg nem érkező érintések,
A szeretet, a szerelem a ragaszkodás darabjai.”




2009-08-26 Kemiviki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése