2012. február 24., péntek

A nagy találkozások és egyéb apró cseprő dolgok

A hét a nagy találkozások hete volt. Két embert is láttam, egyiknek örültem másiknak nem tudom.
Dalma volt az akinek nagyon örültem hogy megismert Győrben. Körülbelül 2 éve láttam utoljára az első érettségimen. És előtte is inkább csak WoWon beszélgettünk, élőbe talán 2x ha láttuk egymást. És felismert annak ellenére, hogy már vörös vagyok:) Annyira jól esett, mert vannak olyan emberek akikkel 4-5 évig jártam egy osztályba és megkérdezik hogy ki vagyok-.- Na mindegy.
Dalma első látásra semmit se változott, még mindig ugyan olyan gyönyörű mint régen. Olyan kis vagány csaj a fekete rövid hajával, és azokkal a lélekbelátó kékesszürke szemeivel:) A Nightwish - While Your Lips Are Still Red című szám klipjének a csaj szereplőjéhez nagyon hasonlít:)
Az az ember akinek nem tudom örültem e Klau névre hallgat, ő számomra a "zöld szemű szörny" megteremtője. Aki esetleg nem tudná a "zöld szemű szörny" a féltékenység. Vagyis nálunk így hívjak. Nem ismerem személyesen a lányt, és teljes valójában most láttam először, de sokszor kerül szóba sajnos. Az egyetemen általában határozottan megyek az utam után, kivéve a kanyarokba és a lépcsőkön. Mikor mentem a lépcső felé hogy feljussak a C301-es terembe, akkor jött velem szemben a folyosón. Még a nap is kisütött, és bevilágította a folyosót, a nap sugarai megtörtek világos vörös haján, melyet a nem tudom honnan odakerülő szellő mozgatott. Tisztára mint a filmekben a nagybetűs nők belépője:) Már csak a tipikus hajeltűrős mozdulat hiányzott, mondjuk számára ez nem volt kivitelezhető, rajzmappa volt a kezébe. Nem tudom hogy csak a pillanatnyi meglepettség tette oda ezeket a pluszokat vagy tényleg így volt, de az biztos hogy így még nőt nem néztem :$ Remélem nem vett észre, így utólag elég bután érzem magam, és gyerekesnek is.

Számomra nagyon új ez az érzés. Mármint a féltékenység. Eddigi barátaimnál soha nem éreztem még ezt. És kicsit félek ettől az egész érzéstől. Egyáltalán nem érzem egészségesnek ezt az érzést, semennyire. Mert ez csak mérgez egy kapcsolatot, főleg ha az egyik fél túlságosan beleesik ebbe. De erről nem szeretnék hosszabban beszélni, mert vannak olyan dolgok, melyeket nem akarok közzétenni itt a blogon.






“Oh őrizd a féltéstől szívedet.
Zöld szemű szörny az, mely játékot űz
A vérrel, a mellyel táplálkozik.
Még boldog, a ki tudva csalatását,
Meggyűlöli a csalfát; de minő
Kínperczeket számlál, ki hőn szeret,
S gyanútól rágva mégis csak szeret!”
Shakespeare- Othello

Mindemellett sajnos mostanában nincs igazán időm semmire. Mindig van valami, vagy közbe jön valami. Mindenesetre jövő hétre elkészítem a bemutatóját annak az animének amit életemben először láttam:) És reményeim szerint megírom a 2. féléves gondolataimat az egyetemről, melyet igazából a 2. hét óta tervezek. Majd valamikor a Valentin napi élménybeszámoló is elkészül, csak oldalbordámat kell piszkálgatni a képekért:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése