2012. október 9., kedd

Nephelin

Hát ma már Nephelin 85-ös. Na jó igazán lehetne már 90, de mindig van valami a mit csinálni kell. Most például ezzel a Friend Bonus nevezetű dologgal húzzuk a kis karikat, mert így könnyebb, gyorsabb és megígértem ^^ Meg tegyük mellé hogy jó buli is, Lóránttal egymást figyelmeztetjük hogy ne feledd felvenni a quest itemet, meg leadni meg ilyenek. Ennek ellenére néha elfelejtődik.
Ezzel szemben 80 óta már nagyjából külön játszunk, aminek nem örülök teljesen. Így kicsit uncsibb a dolog néha. A Catás instákban még nem is volt gondom, de tegnap mentem az első Pandás instámban, és nincs pozitív élményem vele. 
Kezdjük ott hogy a tank itt is ment előre nem nézett se embert (jelen esetemben worgent) se Istent. Írtam hogy I need mana, és leültem inni. Ez a nyomorék nekiment a bossnak és az ajtó lezárt. Természetesen engem röhögött ki, holott igazán megtanulhatna olvasni. Aztán az insta végéig nem volt gond, utolsó bossnál kicsit mana gondom volt nem igazán elég még a manám, de  a tank élete 50% alatt nem volt és aki szidhatott volna az az shadow pap lehetett volna, mert neki volt halál közeli élménye... Erre a tank búcsú képen írja, hogy I hate that healer. Kicsit  szarul esett, és válaszként leköptem. Mondjuk ennek hatására készült már el pár macrom, és még pár készülőben van.
Lóránttal gyorsan le is tárgyaltuk az ügyet (remélem nem haragszik meg amiért bemásoltam) :

Elvileg 28-tól őszi szünetünk van a suliban, szóval Nephelin azalatt az idő alatt 90-es lesz ha törik ha szakad.
És most akkor  jöjjön a szokásos kép áradat:
Pici kis gyogyós sisakjában.
Lóránt rugója Ivee, vele fejlődtünk együtt Nephelinnel
Pózoljunk a fővárosban
Igen, egy dudun lovagolok:) Imádom ezt az új travel formot
Olyan jó kis animációk vannak beleépítve a játékba, questek közt is van egy csomó jó
Itt már a Pandák szigetére tartó hajón vagyok:)
Az a kalap nagyon tetszik

A tündéri pihe puha pandák szigetén készült képeket majd egy külön bejegyzésbe teszem. De annyit előre elmondhatok hogy hihetetlenül szép az egész, és rengetek ötletes questet gyűjtöttek össze.

P.S. I love you

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése