2013. május 10., péntek

The Paradise – A hölgyek öröme

Megint sikerült kifognom egy két okból sem igazán nekem való sorozatot. Valahogy úgy érzem hogy, a tőlem idősebb korosztálynak szánták. De egyszerűen elvarázsoltak a korhű ruhák, a díszletek, a színészek. Olyan jó lenne a sorozatban látott ruhákat hordani minden nap, bár nem hordok szoknyát ezeket szívesen felvenném. Meg azok a gyönyörű fűzök…  A másik ok pedig hogy csak az első évad készült el eddig, és most jó sokáig ülhetek tűkön mire kiderülnek a dolgok:)tumblr_mazbtxZ3b91rdhakso1_500Egy angol dráma sorozatról van szó, mely Émile Zola azonos című könyve alapján készült. Itt elolvasható, eddigiek alapján azért sok mindent leegyszerűsítettek a sorozatban. Mindenesetre a nyáron elolvasom végig.
The-Paradise-010Egy Denise nevű vidéki lány áll a történte középpontjában. Newcastle-be érkezik, hogy a nagybátyja szövetboltjában dolgozzon. De sajnos nem tudja felvenni a nagybácsi, mivel a szomszédjában nyílt egy hatalmas és gyönyörű üzlet a Paradise. Denis megpróbál ott munkát kapni és sikerül is neki, a női ruha osztály egyik eladója lesz. És hát ilyenkor jönnek a szokásos dolgok. A gonosz munkatárs, a pozícióját féltő osztályvezető, a rivális, a bájos barátnő, és a ki nem hagyható a helyes főnök John Moray személyében. paradise2Moray számomra egy nagyon érdekes karakter. A feleségét gyászolja már hosszú ideje. Kapcsolata Katherine Glendenning-gel csak érdek. Persze ezt a nő nem tudja, vagy egyszerűen csak nem akarja látni. Mindenesetre Katherine is egy elég furcsa “nő”, én legszívesebben azt mondanám rá hogy gyerek. Apuci pénzéből telik neki mindenre, és mint egy kis kutyus fut mindig Moray karjaiba. The_Paradise_series_two__what_s_going_to_happen_next_Ő a legfőbb riválisa Denise-nek. Mert hiába látható az első perctől fogva, hogy Moray-t nem hagyja hidegen a lány, mégse lehet köztük nyíltan semmi. És Moray-nek kell Katherine-nel járó hírnév, pénz, és a barátnői akiket az üzletbe csábít. Szerintem nem árulok el nagy titkot ha leírom, hogy bizony elcsattan egy csók a főhősnőnk és drága főnökünk között.  De ezután gyorsan bejelentik az eljegyzést Katherine-nel.ford_the-paradise1Szerintem egy aranyos, bájos sorozat. Érdemes adni neki egy esélyt. Főleg azoknak akik szeretik a régi idők ruháit és bútorait, az aranyos történetet. A szokásos szerelmi sémát. Vagy csak egy kis könnyed romantikus sorozatra vágynak.

 Engem még egy dologért fogott meg nagyon, mert a mama jut róla az eszembe. Mennyire tetszett volna neki ez a sorozat, Ő imádta az ilyeneket.
Egy búcsúkép, mert azért valljuk be elég helyes az úriember:

tumblr_mdljo5zWYX1rl87m0o1_500
P.S. I love you

4 megjegyzés:

  1. I love this movie and I am looking forward to the sequel! (L)

    VálaszTörlés
  2. Ma este valahonnan eszembe jutott ez a sorozat, mert mikor ment az m1-en én is néztem. Rákerestem a neten és már le is forgatták a második évadot. A neten is fenn van, ha ügyesen keres az ember, igaz még csak feliratosan. De aki nagyon kíváncsi a folytatásra... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh, köszönöm szépen az információt!:) Nem is tudtam, hogy már megtalálható.
      Köszönöm még egyszer^^

      Törlés
  3. Nagyon jó sorozat :) mindenkinek ajánlom

    VálaszTörlés