2013. augusztus 30., péntek

Andrea Cremer – Nightshade sorozat

Nagyon nagy örömmel ültem le a könyv elé, mert végre nem vámpíros, hanem vér farkasos történet. Valami kis újdonság üde színfolt. Aztán elég korán rájöttem, hogy ez nem üde színfolt lesz az olvasási listámban, hanem a szenvedés hatalmas foltja.
A történet: Calla Tor, a félig ember, félig farkas tizenéves lány sorsa szinte a születésekor megpecsételődött: miután befejezi az iskolát, Ren Laroche, a szívtipró vérfarkas társa lesz. Alig néhány héttel a kitűzött esküvő előtt azonban Calla, az Őrzők törvényeit áthágva, megmenti egy kiránduló fiatalember életét. És Shay Doran ellenállhatatlanul vonzza őt… A lány kételkedni kezd kijelölt sorsában és egész addigi életének értelmében. Ugyanakkor azt is tudja, ha a szívére hallgat, elveszíthet mindent. Még az életét is. Megéri-e a tiltott szerelem a legnagyobb áldozatot? 826413_5

828914_5Eddig ugye, hogy jól hangzik? De alig van leírás a történetben, mint ha nem is tartaná fontosnak, hogy megismerjük a személyeket, a kinézetüket. Aztán jön  a sok- sok kérdőjel a történetben. Mert nem tudjuk meg a főszereplőnk, Calla által eddig tudott dolgokat, nem majd a könyv közepén ad néhány morzsát, aztán a 2. könyv közepén helyre tevődnek a dolgok. De engem nagyon idegesített, hogy addig semmit nem lehet biztosra tudni. Hogy kik az őrzők? Mit őriznek s miért? Mit keresnek a keresők s miért? Azt se tudjuk meg az első könyv végéig, hogy Callának milyen színű a szeme. És ezek valahogy nálam elvágják a dolgokat. Utálom, ha a kérdésekre alig kapunk választ, vagy ha kapunk is olyan alapokra, nem amiket szükségesnek találok a könyv értelmezéséhez. Jó itt is kapunk de csak a 2. könyvben.
És akkor még ott volt az Alkonyatot utánozó szerelem. Komolyan nekem elsőre ez esett le. Mert akárhogy bizonygatja Calla hogy ő csak az egyiküket szereti, ugyanúgy kötődik a másikhoz is, és végül nem is Ő dönt, hanem az írónő úgy, hogy megöli az egyiküket.
Calla nekem olyan idegesítő volt. Buta, és döntésképtelen. Egyetlen egy pozitívumot írok a számlájára, hogy azért a harcban kivette a részét.
Shayről nekem mindig valami ki 10 éves kisfiú jut eszembe, akinek barna göndör haj van a fején, és hatalmas boci szemei vannak. Hogy miért? Hát azt nem tudom, de egyszerűen nekem erről a fiúról ez ugrott az olvasás során. Az meg mellékes hogy egyáltalán nem való alfának.
Ren nekem nagyon szimpatikus volt. Tény és való hogy kényszerítették őket, hogy Callával együtt legyenek, ám Ő mégis szerette a lányt a maga módján.838412_5
Molyon rengeteg embernek tetszett, nem is nagyon lehet negatív kritikát olvasni, szóval nem tudom, lehet, bennem van a baj. A történet jó, de sajnálom, hogy az írónő írta meg. Hátha más kezében jobban alakult volna.

2 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy nem jött be. Nekem is tetszett, annak ellenére, hogy sok mindenben igazad van. Pont hogy bejött ez a bizonytalanság, én nem vágytam arra, hogy végig mindent tisztán lássak. A csajjal sem volt gondom, nem mondom, hogy aranyos-kedves-okos-elragadó személyiség, de nekem "átjött" az egész helyzete, a kétségei, meg úgy gondolom, hogy nem csak két pasiról van szó, akik közt őrlődik, hanem a teljes addigi élete, gondolkodásmódja, céljai gyakorlatilag összeomlottak. Bár tényleg tovább lett húzva-nyúzva a kelleténél. A végével nem vagyok elégedett, mert egyik srác sorsa sem oké, nem így kellett volna lezárni.
    Persze az is elképzelhető, hogy menstruálós, pasihiányos idegállapotban kell olvasni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó mondatodon olyan jót nevettem:)

      Törlés