2013. november 1., péntek

Belváros és a Kossuth utca avatása Veszprémben

Egyszer végre megtanulok gyorsan képeket szerkeszteni:) Szóval eme jeles esemény még 19.-én volt. Először úgy volt hogy Ildi nénivel ketten megyünk be, mert Zsolti éppen hisztis korszakát élte :) De miután megebédelt és aludt egyet, már volt kedve jönni. Így hármasban sétáltunk végig a felújított részen.
Jó lett, bár vannak benne csúnya hibák. A lépcsők melletti kerítés viszont igen ronda. Az új játszótér nagyon aranyos, és a kis szökőkút is mellette. Sokan kijöttek, tele volt a belváros:)
Az első körbe nézés után úgy döntöttünk, hogy üljünk be a Mackó nevű cukrászdába. Hát én a kirakatnál leragadtam, mikor megláttam ezt a Minion tortát. Rögtön le kellett fényképeznem, annyira aranyos lett. Egyszer meg kellene majd próbálnom megcsinálni az egyik születésnapomra. Mert ha azt nézzük nem nehéz a formája, csak a sok fondant:Smacko (1)
Nem sokkal utánunk egy anyuka jött a kislányival. Az egyik egyszer csak felkiált, “Nézd anya milyen cuki katicaaaa!”. Zsolti erre gonoszan megjegyezte, hogy valakire (rám) nagyon hasonlít, mert hát én is mint az örült ki letépte láncát szaladtam a kirakatba és örömködtem hogy milyen cuki. De most miért ne  mondjam ki, nem bántok meg vele senkit, hogy az nekem tetszik. macko (6) macko (2) macko (3) Gyönyörű volt mindegyik torta egytől egyig. Jövőre ezt a kis gomba tortát próbálom majd megcsinálni Ildi néninek, mert azt mondta nagyon tetszik neki. Szóval egy kis tortaforma fel lett írva a be kell szerezni listámra.macko (4) macko (5)macko (8)macko (7) Mi lányok Mackó krémest kértünk. Nagyon finom volt, és egyszerűen el is készíthető, ha jól éreztem akkor a csokis réteg sima puding. Zsolti egy ribizlis krémet kért. Isteni volt, mint ha csak egy kanál ambróziát enne az ember. A krém édessége, és a ribizli savanyúsága annyira finom íz kombinációt alkotott. Viszont a ribizli nem folyt el, szerintem zselatinnal lett elkeverve a püré, és azért lett ennyire finoman különálló. A krémet egy könnyű mascarponés krémnek éreztem, bár ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Mindenesetre ha találok valahol ribizlit akkor majd megpróbálom reprodukálni.macko (9)Én teljesen bele szerettem a pantomimesekbe. Voltak kint négyen, de az egyik fiú teljesen elvarázsolt. Olyan aranyos volt, ahogy odament a gyerekekhez és kezet fogott velük meg puszit dobott nekik. Miközben áhítattal figyeltem őket, egyszer csak oda jött mellém és mint ha a fülembe súgna megdermedt mellettem, és csak mosolyogni tudtam. Kép is készült ekkor rólunk, de nem találom sehol a neten. Sajnálom, hogy akkor nem jutott eszembe közös képek készíttetni. Remélem egyszer valahol véletlenül belefutok a képbe.
A többiek is ügyesek voltak. Volt egy boszorkánynak öltözött lány, hihetetlenül élethű volt. Volt egy katonai repülőtiszt ruhába öltözött fiú. És egy nagyon ügyes leányzó aki karikákkal művészkedett. Hihetetlen pózokban tudott megállni, én csak néztem, hogy ez lehetetlen. Nagyon szép ruhája volt.2013-10-19 17.30Visszafelé úton sikerült újra beléjük futni. Hát szánt szándékkal kértem meg a többieket hogy menjünk arra. Ekkor már a fiú egy gázálarcban  művészkedett:) Zsolti itt felajánlotta, hogy csinál rólunk képet. De én annyira féltem, nem akartam zavarni a műsorában, és milyen dolog már egy vad idegen embert arra kérni, hogy fényképezkedjen velem.2013-10-19 17.31Aztán miután kihisztiztem, hogy nem lesz kép és indultunk volna tovább. Odajött a fiú és Zsolti elkapott, odatolt majd készített egy képet.
Ebben az évben a 3. olyan kép rólam ami tetszik nekem is. És egyáltalán nem érdekel, hogy a hajam összevissza fújta a szél. Hogy nem vettem normális pulcsit a kabát alá, és az se hogy sálat is elfelejtettem vinni. Sőt kivételesen még a péklapát arcom se zavar, egyszerűen csak az öröm jut róla eszembe^^2013-10-19 17.32Aztán magamhoz szorítva a telefont, úgy örültem mint kisgyerek a pöttyös labdának:)
Kezdett egyre hidegebb lenni, Zsolti fázott, így hát haza indultunk. Egy jót beszélgettünk közben, és egy újabb közös emlékkel teli délutánnal gazdagodtunk.

6 megjegyzés:

  1. Uh, enném mind megfelé :D Nagyon szép lány vagy, ha jól emlékszem még nem láttam rólad képet, de valahogy így képzeltelek el ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Én is így voltam a tortákkal, bár szerintem elég hamar kidölnék, ha ingyen ehetném mindet:D
      Egy még réges régen volt fent. Leanderrel közös kép, ha jól emlékszem:) Köszi.

      Törlés
  2. Nincs is péklapátarcod! Csinos vagy :-)

    VálaszTörlés
  3. Azok a torták. Nem tartanának sokáig.
    Nem tudom, mi a bajod magaddal, kifejezetten kedves és szép arcod van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Hát nagy nehézség is volt választani a sütik, torták közül. Kár hogy a pénztárcám nem birná, ha mindegyiket megkostólnám, mondjuk szerintem a nadrágaim se:D
      Sok bajom nincs, csak nem szeretem a rólam készült képeket:)

      Törlés