2014. január 26., vasárnap

A szuflé titkos receptje

Na jó, egyáltalán nem titkos, csak jól hangzott címként:)
Hiába terveztem úgy, hogy nem sütök addig, míg le nem adom a feles kilókat, nem sikerült betartani. Pancsinál láttam milyen finom csokikat vett, és én is csokit akartaaaam. Szóval bűnbocsánat magamnak, de megérte. Nagyon finom lett.
Hogy miért is szuflé lett az áldozat? Egyik ok, hogy fel kellett avatni az új formákat, a másik, hogy minden féle képen lisztmentes édességet szerettem volna. Anya jelenleg kerüli a lisztet, így gondoltam ezzel is kedvezek neki.
A gluténmentes változatot még eddig nem próbáltam, de így is nagyon finom^^ szuflé (4)
Hozzávalók: kevés vaj a formák kikenéséhez, 2 csomag vaníliáscukor, 10 dkg étcsokoládé, 3 darab tojás, 3 evőkanál porcukor, csipet só és az ízlés szerinti ízesítők.

Az elkészítés menete nagyon egyszerű. Egy mély tepsibe annyi vizet öntünk, hogy a szuflé formákat félig ellepje. Ezután begyújtjuk a sütőt, betesszük a vízzel teli tepsit, és magára hagyjuk had melegedjen a víz. 190 fokra kell a sütőt előmelegíteni.
Míg a vizünk melegszik, addig vízgőz felett megolvasztjuk a csokoládét. Érdemes egy közepes tálban melegíteni, mert utána ebbe kell összekeverni a dolgokat. Míg olvasd a csoki, addig a 3 tojást szétválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a porcukrot, én egy kis rumaromát is tettem bele. A fehérjét pedig egy csipet sóval keményre verjük, de vigyázzunk, ne túl keményre, mert akkor nem tudnak tovább nőni a kis légbuborékok, hanem csak szétpukkannak sütés közben.
Meglessük a csokit, ha felolvadt akkor levesszük és hagyjuk hűlni picit.
Kikenjük a kerámia formákat vajjal, majd a vaníliás cukorral bevonjuk. Nekem 2 formára kellett egy csomag. A vaníliás cukros beszórás elhagyható. A maradék vaníliás cukrot beleöntjük a tojássárgás keverőtálba, és szépen kikeverjük a benne lévő alapanyagokat. Ha ez kész, és az olvasztott csokink se túl meleg, akkor a tojássárgás keveréket belekeverjük és jól összedolgozzuk. Ezután a fehérje kerül bele 3 részletbe. Az első részlettel csak fellazítjuk a csokis masszát, a többit pedig óvatosan forgatjuk bele. Olyan szép színe van miközben összekeveredik. Érdemes jól lenyúlni alura, ugyanis a csoki hajlamos kicsit letapadni. szuflé (2)Miután szépen összekeveredett, akkor a kivajazott sütőformákba adagoljuk őket. Meglessük a vizet a sütőben, ha gyöngyözik a teteje, akkor mehetnek a formák a tepsibe. Csak óvatosan a víz forró! Egy bő 15 – 20 perc alatt sül meg. Igazából ez attól függ, ki hogy szereti. Aki jobban átsülve az tovább hagyja bent. Ha egy jó 2 centit emelkednie kell.
És most jön az egész folyamat legnehezebb része, hogy a sütőt csak akkor nyissuk ki, ha kész. Vagyis nekem ez volt a legnehezebb, mert többször lesem meg a vége felé a süteményt, biztos ami biztos alapon. Egy szerencsém volt viszont, hogy üveges a sütőnk eleje, így egy zseblámpával izgultam végig a sütést :)szuflé (3)A szuflét még melegen, de nem forrón kell tálalni:) Aki szereti az nyugodtan eheti a formából is. Én egy tálra fordítottam őket, és házi baracklekvárral öntöttem nyakon. Az üveg formákból szebben kijöttek a sütik.szuflé (5)Tökéletes lett számomra. Finom, légies és könnyű. Csak túl hamar elfogy:)  szuflé (6)Sajnos egy jó fél óra múlva elkezdenek kicsit összeesni. De az ízük ugyanolyan finom marad. Ha esetleg marad felesleges, akkor a hűtőben nagyon jól megmarad. Vagyis hát a teteje ropogóssá válik, de ha nem törik meg akkor az alatta lévő süti nem szárad ki. És másnap is nagyon finom. szuflé (1)Gyorsan elkészíthető, és remek finomság.

12 megjegyzés:

  1. Karácsonyra kaptam szuflé formákat, most már akkor lesz is mivel felavatnom őket :) Nagyon guszták ezek a sütik ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes megpróbálni, mert nem csak guszták, de valóban nagyon finomak is :)

      Törlés
  2. Jaj nekem,de finomnak néznek ki. *csoroganyála*
    Nincs szuflé formám, de megengedem, hogy küldj nekem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan kerámia vagy üveg pohárban is meg lehet csinálni, ami bírja a hőt. Nem muszáj a szuflé forma. Mondjuk így nem olyan necces kitotózni, hogy melyik lesz hőálló.
      Nyisd az ablakot, küldöm fénypostán:)

      Törlés
  3. Na jó, akkor most mennem kell reggelizni... :-D

    VálaszTörlés
  4. Ajjajj, rossz hatással vagyok Rád, de most Te is rám, mert már körmölöm is le a recepted, mert összefutott a nyál a számba! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem neked is ízleni fog:) Közösen elrontjuk egymást:)

      Törlés
  5. Jól néz ki, már szemezgettem hasonló recepttel, csak nekem olyan kell, amibe max. 1 tojás kell. De ha ehetnék ilyesmit biztos kipróbálnám. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lehet könnyű, így keresni az ételeket és édességeket. Nem is tudom, mivel lehetne pótolni a tojást ilyen esetben. Létezik valami tojás pótló por?

      Törlés
    2. Hát igen, nem könnyű az étrendem több szempontból sem, mert nem csak a tojás amit ki kell hagynom (fehér cukrot sem ehetek), de azért találok érdekes ételeket. Van pojáspótló por és különféle gyümölcspépekkel vagy lenmaggal is lehet helyettesíteni, úgyhogy picit megváltoztatva, de kipróbálom a receptedet. :)

      Törlés
    3. Remélem sikerül átvariálnod a számodra megfelelő formába!

      Törlés