2014. január 9., csütörtök

Könyvajánló

Ez a kis csapat még 2013-ban olvasott. Megint sikerült kifognom egy bugyuta idegesítő  New Adult könyvet, de a többi egész jó választás volt:) 

covers_265335Cora Carmack: Színjáték
Kicsit féltem ettől a könyvtől. Az első része túlságosan is jól sikerült, és nem hittem volna hogy a második is ilyen jó lesz. Pedig piszkosul jó lett.
Max a főhősnőnk igazi gyöngyszem. Magának való, erős és “rossz lány”, de a szíve mélyén nagyon sérült, és fél. Ezzel szemben Cade egy jó fiú, aki épp próbál helyreállni a szívét széttépő szerelemből. Ő is ugyanolyan sebzett mint a lány. S az egész kapcsolatuk hiába indult színészkedésnek a végén csak összehozza őket a hasonlóság, a kémia, a szerelem. Mind a ketten nagyon jó karakterek.
Max múltja nagyon drámai és szépen, részletesen kidolgozott volt. Nagyon tetszett, hogy mind a két szereplő szemszögéből olvashattuk a történetet, és az is külön öröm volt, hogy Blissről és Garickről sem feledkezett el az írónő.
Nagyon mást nem tudok róla írni, mind hogy nagyon jó kis könyv. És nem tudom, hogy valóban nem voltam azon az estén álmos mikor elolvastam, vagy pedig a könyv okozta az  álmatlanságot:)
Ja és az elsővel ellentétben ennek tetszik a magyar borítója is :)

“ – És ha mégis arra ébredsz egy nap, hogy nem akarsz velem lenni, harcolni fogok érted,
mint ahogy most is. – A hüvelykujjával megsimogatta az ajkam, majd magához húzott. Mindennap emlékeztetni foglak,
milyen csodálatos érzés, amikor a tested az enyémhez ér. Eszedbe juttatom a jó időszakokat,
és segítek elfelejteni a rosszat. Emlékeztetlek, ki vagy, amikor az élet pofon üt, és kétségek ébrednek a szívedben.
Berontok hozzád az éjszaka közepén, és addig csókollak, amíg a félelem nem lesz más, csak félelem,
és már nem uralkodik fölötted. Vállalom a kockázatot az ingatag szíveddel szemben, ha ez azt jelenti, hogy az enyém.”

“Ekkor egy dobbanás következett. Egy olyan pillanat, amikor a szél megváltozik,
az idő pedig megfordul, és az élet más irányban folytatódik tovább.“

“Az élet nehéz, és mindennap egyre nehezebb lesz, mert egyre több terhet pakolunk magunkra. Ezért
időnként megállunk, nagy levegőt veszünk, behunyjuk a szemünket, és kiürítjük a fejünket. Ez természetes. Feltéve,
hogy miután kinyitottuk a szemünket, ugyanúgy folytatjuk tovább.”

“Az a típusú srác volt, akivel a könyvtárak reklámot készítenének, ha olvasásra akarnák buzdítani az embereket.”

Heidi McLaughlin - Forever My Girl – Örökké a csajom
covers_260698 Hatalmas spoiler veszély!
Sajnálom, de másképp nem tudok kiakadni a műre.
Lehet, hogy megint csak nekem voltak nagyok az elvárásaim, de én a fülszöveg alapján teljesen másra számítottam. Hatalmas csalódás lett a könyv.
Az alap ötlet jó volt, viszont a megvalósítás pocsék, összecsapott, tipikus amerikai nyálas hülyeség. Mint ha valami buta szappanoperát olvasna az ember.
Van nekünk egy Liam nevű rock zenészünk, aki egy bunkó, s*ggfej, hülye, aki annak örült hogy a csaj aki teherbe esett tőle elvetélt (gratulálok nagyon szép kis felelőség tudat). Álmait kergetve otthagyja a városát, a szüleit, élete nagy szerelmét, mert ő nem adja fel az álmait másért. Az már más kérdés, hogy a csajt meg se kérdezte, hogy vele e menne… áhh az nem lenne macsós. Aztán a barátja temetésére visszatér, ahol meglát egy fiút és azonnal tudja hogy a saját gyereke. És azonnal az életébe szeretne lépni, mert ő még halálos szeretni a régi nagy szerelmét Josie-t. Aham, fél Los Angelest végig fektette, de közben eszébe se jutott a csaj. Ha igazán szerette volna még mindig, akkor nem cseszi el a normális életét, hagyja hogy a fiú továbbra se tudjon róla, és a nő tovább éljen a vőlegényével Nickkel.  De nem, ő lesz a mintaapa, aki a fiáért otthagyja a nagyvárost.
Aztán ottan Josie aki egy buta liba. Otthagyja a fiú mindenféle magyarázat nélkül, aki mellesleg teherbe ejtette, és sehol nem tudja utolérni meg semmi. Erre csak úgy felbukkan és megint beleszeret. Mert hát a fia apja, meg a sok rizsa. Jó valamelyest érhető, hogy szereti, de könyörgöm, 6 éve él boldogan Nickkel és ezt eldobja egy megbízhatatlan emberért?  Szemétség volt amit csinált, hogy hitegette Nicket holott biztos lehetett benne az ember, hogy az ő kapcsolatuknak vége. Mert mi a racionális döntés? Visszamenni a gyermekem apjához, aki otthagyott minket, mert ő 9 év után újra úgy dönt mégis jó neki itt. Persze. És csak azért összejönni mással mert a nagy szerelme  nincs vele, de titokban mindvégig őt szeretjük, hát gratulálok mutassunk példát hogy kell kihasználni a másikat.
Aztán ott van a fiúk Noah, aki mint egy zseni, 9 évesen rájön csak úgy magától rájön, hogy ehh te vagy az apám. Láttalak csókolózni a videóban anyuval, meg hát hasonlítunk is egymásra. És ennyi, se egy miért mentél el. Se egy valóban te vagy az apám? Semmi. Mint ha tök természetes lenne neki, hogy Liam az apja. Most ez hol normális egy 9 évesnél?
Aztán ott van Kaitleyn aki most vesztette el élete nagy szerelmét, és fél év múlva már mással incselkedik. Könyörgöm, élete nagy szerelme most halt meg, gyászoljon már egy cseppet… És a könyv közben sem tünik olyan elesettnek, mint aki elveszette élete értelmét.
Az egyetlen ember, akit sajnálok és megkedveltem az Nick, és teljesen jogosnak érzem, hogy fogta magát s egy szó nélkül elment. Ott látszott már mikor Liam megkerült, hogy neki feles bármit is csinálni, a buta liba csak a szíve után megy.

“Lehetek sikeres a színpadon, éjszakánként azonban egyedül vagyok.
És olyankor átkozottul félek, hogy magányosan halok meg.”
“Szétromboltam az életét. Ezt az üzenetet hagyta a hangpostámon.Ez az egyetlen üzenet, amit megőriztem az elmúlt tíz évből.”

“Hogy érted azt, hogy már tudtad? – kérdezem.
– Emlékszel arra a napra a múzeumban? – Bólintok.
– Hát egy képet néztem, amin Masonnel voltál, s egy tanár azt mondta, tisztára úgy nézek ki,
mint te, aztán megláttalak a mosdóban, és amikor anya nevét mondtam, elég furcsán néztél rám.
Úgyhogy simán kitaláltam.
– Nem akartál szólni róla? – kérdezem.
– Nem tudtam, hogy bírsz-e, vagy hogy akarsz-e egyáltalán az apukám lenni.”

“– Tudod – kezdi rá a tegnap esti bártündér zavarodottan, időnként eltompuló hanggal,
miközben magára kapja a ruháit –, hallottam, hogy nagy fasz vagy, de nem hittem el.
Azt hittem, valami különlegesben volt részünk.”
  

Monica Murphy - One Week Girlfriend – Heti csaj covers_260702
Mostanában a New Adult csoportba sorolt könyvekben való rengeteg csalódás után, nem igen számítottam semmi jóra. De ez a könyv valami fantasztikus!
Az elején egy gyors, heves, kevésbé kidolgozott szerelmes történetnek tünik a megszokott klisékkel. Aztán egyszer csak kiderülnek a dolgok, amikből van amit sejtünk. De a végén a legnagyobb titok még jobban megfogja az embert. Ott abban a pillanatban Drew a főszereplőnk egy megtört ember lesz, aki csak menekülni akar, mindentől és mindenkitől. Sajnáltam Fable-t (ejj de jó, hogy a videojátéknak is ez a címe) mert hiába szeretett bele a fiúba, ebben a könyvben nem tudta megmenteni, hiába próbálta.
A könyv végén a levélnél, pár könnycseppem is kibujt, mert nem számítottam rá, hogy így fejeződik be a történetük (akkor még nem tudtam, hogy van 2. része is).
Tudom, hogy nem valami hatalmas újdonság a történet, de mégis annyira szeretnivaló volt.
Viszont a borító egyáltalán nem tetszett.

“Visszatértünk a megszokott szerepünkhöz.
Amelyben te utálsz engem, én meg utállak téged.
De hazugság lesz. Lehet, hogy mindennek előtte utáltalak, most viszont…
Azt hiszem, kezdek beléd szeretni.“ 

“– Ki. A. Pasas. – Minden szót külön hangsúlyozok. Az agyamra megy a mellébeszéléssel.
– Mi az? Féltékeny vagy?
– A kurva életbe, igen! – ordítom, és nem tudok gátat vetni a szavak áradatának. – Azok után,
amiket együtt átéltünk, főleg tegnap, még van képed azt kérdezni, hogy féltékeny vagyok-e? Természetesen az vagyok.
Számomra ez nem játék, Fable. Hanem ez az életem. És azt akarom, hogy a része legyél. De ha te inkább
másokkal akarsz kefélni, akkor hagyjuk a fenébe az egészet. Kellesz nekem, egyedül te.
Senkivel nem akarok osztozni rajtad.

 
Patrick Süskind - A parfüm
covers_11648Ami a legszembetűnőbb és legfigyelemreméltóbb volt számomra a könyvben azok a szagok/illatok szavakba foglalása. Annyira jól írta le,hogy szinte éreztem olvasás közben. S nagyon egyedinek is találtam, mert olvasásaim során még nem akadtam olyan könyvbe, ami ennyire megdolgoztatta volna az orromat is.
A művet nagyon nehezen olvastam el. Néha már kicsit túl sok volt az illatokból, túl sok a leírásokból.
Grenouille alakja sok féle érzelmet hozott ki belőlem. Volt mikor sajnáltam, volt hogy szerettem, vele örvendeztem és volt, hogy undorodtam tőle. A történet vége viszont csalódás volt.
Nagyon jól lett megírva ennek ellenére valahogy nem fogott meg. Röviden elgondolkodtató és ijesztő.
A könyvből készült filmet nem láttam így ez nem befolyásolt, viszont olvastam már róla de rávenni nem tudtam magam a megnézésére. 



"Amire mindig vágyott – hogy szeressék az emberek –, a siker pillanatában elviselhetetlen
 teherként nehezedett rá, mert ő maga nem szerette az embereket, sőt gyűlölte őket.
És akkor arra is rádöbbent, hogy a szeretetben soha, mindig csak a gyűlöletben fog
 kielégülést találni abban, ha gyűlöl, s ha őt gyűlölik."

2 megjegyzés:

  1. Egyedül A parfüm volt meg, a többi várólistás, de így is annyi olvasatlan könyvem van, hogy beszakad a polc, de ezek még szerintem elférnének. Súlypróbának mindenképpen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok:D Most már lassan random generátort indítok, mert nem tudok dönteni, hogy melyiket olvassam a hosszú listámról.
      Azért óvatosan a súlypróbával:) Nehezek a könyvek tömegesen:)

      Törlés