2014. augusztus 13., szerda

Edvard Kocbek: Rejtélyes büntetés

Mindig olyan voltam,
mint mások.
Volt két szemem,
volt két fülem
meg egy beszédes szám.
Aztán a szemem lassantumblr_n3pmiayEjQ1tt8vxzo1_500
felismerte a csalóka fényt,
a fülem megelégelte a zenét,
üres szám
magától becsukódott.
Ez történt velem,
az igazhitűvel.
Mindig azt állítottam,
úgy van, hogy a szem mutatja,
és soha nem mondtam,
hogy valami olyan, amilyen.
Most látok és nem beszélek.
Mindig azzal hencegtem,
hogy mindent hallok, ami megtörténik,
soha nem voltam olyan szerény,
hogy halljam, ami fáj.
Most hallok és nem beszélek.
Szavakkal pusztítottam az embereket,
most magamban hordom őket
és nem tudok beszélni.
Mindig olyan voltam,
mint mások,
most úgy vagyok,
ahogyan senki,
és mégis úgy vagyok,
mint mindenki más.

1 megjegyzés:

  1. Na, ezt rólam is írhatták volna. Az utolsó hat sor szívemből szólt. :/

    VálaszTörlés