2014. november 16., vasárnap

Énféle körömpörkölt

  Tudom, talán a világ egyik legmegosztóbb étele jobb név lenne rá. Pedig aztán aki nem szereti nem tudja, mit hagy ki. :) Rengeteg indoklást hallottam, hogy ki miért nem szereti, de az eddig legnagyobb kedvencem az az, hogy a disznó a saját melléktermékében sétál, és ő azt a részét nem eszi meg. Na de a hal meg abban úszkál azt szívja át magán, ha meg Balatoni halról beszélünk akkor számoljunk hullákra, emberpisire és egyéb emberi termékekre is. Na de nem is ez a lényeg, hanem maga a címben szereplő köripöri.

  Még mielőtt komolyabban belemerülnék a mesélésbe el kell mondanom, hogy ez az én szájízem receptje, és tudom, hogy sokaknak furcsa lesz. Mert amerre nézelődtem, senki nem tett bele répát és petrezselyemgyökeret. Hát én tettem, sőt zellergumót is tettem volna bele, de mindet elvitték. Szóval szerintem ez az egy nagy különbség az én és a mások által készített között.


Szóval  a leglényegesebb hozzávaló a húsi. Nálam 4 köröm és egy kisebb csülök volt. A hentest megkértem, hogy a körmöket vágja háromba, a csülköt pedig kettőbe kértem. Kedves volt megcsinálta közben még meg is diskuráltuk hogy ez bizony jó kaja lesz.
Aztán még kell hagyma, krumpli, petrezselyemgyökér, répa, bors, babérlevél, pirospaprika, foghagyma és ennyi. Ja meg ízlés szerint só. Meg sok sok szeretet:)köripöri (2)A lényeg, hogy könnyebbé tegyük majdan az étkezést, a hús átmosása. Közben a csontvégeket is alaposan átnyomogatom, a kétes darabkákat késsel lesegítem, és így egy csomó szilánktól megszabadulok. Pepecs munka kicsit, de megéri. Majd szépen belekerülnek a lábosba és annyi vízzel amennyi ellepi elkezdem lassú tűzön főzni.
 Igen, mindenféle pörköltes alap nélkül főzöm jó 1 órát, közben kevergetem és az esetlegesen feljövő habot leszedem róla. Majd egy külön kis edénykében üvegesre párolom a hagymát, majd leveszem a tűzről pirospaprikát keverek hozzá, utoljára lehabozom a húsokat, majd keverés össze, 5-6 babérlevelet és ízlés szerint borsot teszek ekkor hozzá. Én tarka borsot használtam, egészet és durvára törtet is.
 Majd újabb csendes jó 1 órás főzés jön. addig tart ez az idő mig el nem kezd leválni a csontról a hús. Ekkor elkezdek krumplit pucolni és kockázni, majd a leveszöldségeket is. Először a krumpli kerül bele, majd egy 10 perc múlva a leveszöldség is. Még egy kicsit hagyjuk had főljenek át a zöldségek, és kész is az én féle körömpörkölt.köripöri (3)Egyszerű, finom, és túl sok munka sincs vele, viszont jó időre le lehet vele tudni a főzést. :)köripöri (1)

4 megjegyzés:

  1. Jelentem, én imádom. :)
    Most úgy megkívántam. :)

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom, csak nagyon ritkán eszek sajnos :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk is egy évben egyszer esetleg kétszer van:)

      Törlés