2015. január 14., szerda

Kiera Cass – Az Igazi

Már a könyvhéten elolvastam a mű végét, így tudtam, hogy igazam volt, és az lesz a vége amit sejtettem. Mondjuk ilyen lehetne ötösöm is a lottón egyszer. Sejtettem, hogy az írónő nem mer majd semmi drámait tenni. Elvégre ez nem az a sorozat…

“Annyira szeretlek, hogy nem találok rá szavakat. Talán képes lennék megfesteni,
de a borítékba nem férne be a festővászon. És még ha sikerülne is,
valószínűleg nem érne fel hozzád. A festéket, a zenét,
a szavakat meghaladó módon szeretlek.”

covers_298938Sorozat: A Párválasztó, harmadik  rész
Előző rész címe: Az Elit
Angol cím: The One
Műfaj: disztópia, romantikus, fantasy, soft sci-fi
Kiadó: GABO
Kiadás dátuma: -Angol: 2014;      -Magyar: 2014
Oldalak száma: 346 oldal
Fülszöveg: A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.




“Nem te vagy az egész világ, de tőled lesz jó a világ.
Nélküled is élnék, de ennél többre nem lennék képes.”


Hát igazából olyan nagy dolgot nem tudok róla írni. És még az se könnyíti meg a helyzetem, hogy spoiler mentesen szeretném megoldani. Meg hát 1-2 apróságon kívül nem is történt semmi, csak unalom és siránkozás. Ja de történt, végre lezárult az egész, és jöhet a tűzijáték. Még egy könyvet nem hiszem, hogy végig tudtam volna szenvedni.

“– Tudom, hogy éveken át minden érzésed egy olyan személyre irányult,
akiről azt hitted, hogy örökké szeretni fog. Aztán amikor szembesült a rideg valósággal,
mégis elhagyott. – Dermedten próbáltam felfogni, miről beszél. – Én nem ő vagyok, America.
Nem áll szándékomban lemondani rólad.”

A könyv elolvasása után egyetlen mondat futott végig a fejemen: “ Nesze semmi, fogd meg jól!”. A lázadók is csalódást okoztak, többet vártam tőlünk, mint ez az “ellenségem ellensége a barátom” technika.
A nagy akció sem oly meglepő mint kellett volna, és nem is oly tragikus mint lehetett volna. Na jó az egyik lányt sajnáltam, mert rettentő nagy fejlődésen megy keresztül, erre… De gondolom nem tudott volna mit kezdeni egy végre normális karakterrel az írónő.
America ezzel a résszel még távolabb került tőlem. Egyszerűen nem főhősnek való szerény véleményem szerint. Néha vannak értékelhető megmozdulásai, de azt a sok hisztit egyszerűen nem tudja vele felülmúlni. Van egy rész, mikor Kota a szemébe mondja a véleményét, és America erre egy elég arrogáns mondattal válaszol, na ott volt vége mindennek. Szerintem versenyezhetne simán az év legrosszabb főhősnője címért.
A két fiú is a negatív listára kerültek, pedig Aspent bírtam az előző részekben.
Röviden összefoglalva, többet nem választok borító alapján könyvet.

Kedvenc szereplők: -
Kedvenc idézet:
“Törd csak össze a szívemet. Törd össze akár ezerszer is.
 Úgyis a tiéd, hát azt teszel vele, amit akarsz.”
Amit szerettem benne:  -
Amit nem szerettem benne: Az egyik normális karakter halálát, szerintem értelmetlen volt.
Amin lehetett volna még dolgozni: Cakkumpakk az egész sorozaton.
Kinek ajánlom: Azoknak akik már elkezdték olvasni a sorozatot, már csak azért, hogy ne maradjon félbe.

ac8cb8976146c7dc337a0a3829817bf9Értékelés:


- Borító: Mint eddig is panasz nem lehet rá. Gyönyörű szerintem. 5/5
- Történet: Egyhangú, monoton, ingerszegény.   5/1
- Karakterek: Aspen volt az egyetlen aki ért valamit, America elvágta nálam magát nagyon.
- Élvezhetőség: Hát talán a végére lett valami kis érdekesség, de ott se mert semmi lényegeset lépni az írónő, szóval unalomba és sablonosságba fulladt. 5/11csillag
Az egy csillag annak érdeme, hogy vége ez volt az utolsó rész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése